|
|
|
Ma este a Sas utca 8 szám alatt 18 óra körül Brtöréses bűncselekmény történt. A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület egyik munkatársa az elkövetőt észrevette és értesítette a hatóságokat, melynek köszönhetően a rendőrségnek sikerült átadni. |
Ismét tűzeset a hegyen.!! És ismételten a GYÖNGYVIRÁG UTCÁBAN. Információim szerint az épület csak füstölt de ezt a Katasztrófa védelem honlapján cáfolják. Friss:: A házban a füstöt elektromos zárlat okozta |
A testület rendeletet alkotott az avar-és kerti hulladékok égetéséről, valamint a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezés helyi szabályozásáról. Ennek lényege, hogy városban ezentúl is tilos az égetés, az üdülőövezetben azonban, ahol nem biztosított a hulladék elszállítása, szabályozott körülmények között lehetséges ez.
|
Tisztelt látogatók Boldog Új Évet Kívánunk! |
A szilveszter közeledtével egyre többször hallani petárda valamit tűzijáték által okozott robbanás szerű hangokat. Ezek az állatokat nagyon megviselik. Ha lehet, vagy engedjük be a házba, vagy zárjuk el olyan helyre állatainkat ahonnan nem tudnak elmenekülni, kiszökni. Ha netán elszöknének mihamarabbi megtalálásuk érdekében keressék fel a következő honlapot, vagy hívják fel a telefon számokat:
A Budaörsi Állatmenhely telepe: ... Tovább » |
A hegy területén a BTG munkatársai az összes fő és mellék útvonalat letakarította, hómentesítette valamint lesózta. Az éjszaka folyamán ennek ellenére az útszakaszok csúszóssá válhatnak az erős fagy miatt. Fokozott figyelemmel közlekedjenek. |
Társas vadászatok időpontjai 2014-2015 |